Baljós Felhők Gyülekezete 1.fejezet 1

Az új lány

1.rész

Egy napsütötte keddi napon új tanuló érkezett a Beverly Hills-i Henry Wadsworth iskolába. Hosszú, fél göndör sötét szőke haja és zöldes barna színben pompázó szeme volt. Elég kistermetű lánykának született mivel éppen hogy megütötte a 150-es mércét.

- Sziasztok Rina vagyok, örülök a találkozásnak.  - Mosolygott bájosan az immár saját osztálytársaira.
- Jól van Rina kérlek, foglalj helyet. - Mondta a tanár. - Ott hátul a két fiú között. Úgy is mindig beszélnek talán te jó hatással leszel rájuk. - Hátra ment és elfoglalta a neki szánt helyet a két fiú között. Rina az egyik lánytól kapott füzetet hogy pótolja be az elmaradást. 3 összevont óra volt egymásután, ami lássuk be elég fura, de hát az egész iskola is fura, 3 fős padok vannak, gyakran akár 3 órájuk is lehet a diákoknak egyhuzamban stb. Rina hamar leírta az anyagot mivel nem volt sok, mert nem rég kezdtek új témakörbe. Mivel hamarabb befejezte, a tanár azt mondta neki, hogy csendben foglalja el magát. Elővett egy lapot és neki állt rajzolni. Egy ember vázlatát firkantotta le az üres lapra, de nem tudta, hogy milyen ruhát és arcot kapjon. Forgolódott párat, hogy kit is rajzolhatna, de nem igazán beszélt még senkivel így nem tudta. Aztán hírtelen felindulásból elkezdte a jobboldalán ülő unott fiút rajzolni. Gondolta, ha majd megmutatja, neki jobban összebarátkozhatnának. Már majdnem kész volt, a ruhájával, és a hajával már végzett, csak az arca hiányzott. Az arcát csak egy pillanatra látta mikor hátra ment, de az tényleg csak egy pillanat volt, és hát ennyi nem elég még a legprofibb rajzolónak sem. Hirtelen felindulásból elkezdett egy nagyon furcsa arcot megrajzolni. Szemét úgy alakította, hogy fura fekete körök voltak körülötte és a szemgolyója egész kicsi volt. Orrot nem rajzolt neki, így kicsit animés beütést keltett. Aztán a szája... A szája nagyon széles mosolyba húzódott, majdnem felért a szeméig, és mind ez egy elég groteszk látványt kölcsönzött. Minta fel lenne vágva. Nem tudta honnan jött ez az ötlete, de ezen muszáj volt kuncognia. A mellette ülő fiú természetesen meghallotta, hogy valamin nevet, amit nem értett mivel nem történt semmi olyasmi, amin nevetni lehetne így odanézett. Persze rögtön felismerte magát a rajzban mivel ugyanaz a ruha és haj, csak a fejét nem értette.
- Ez micsoda? - Kérdezte a fiú. Rina csak meredt a fiúra és nem tudott megszólalni, ugyan is megszólalásig hasonlított egy általa nagyon kedvelt sztárra.
- Hahó!
- Mi? Ja, semmi, csak unatkoztam.
- De ez én vagyok nem?
- Ööö... De. - Rina lehajtotta a fejét és a kezeit kezdte el tanulmányozni.
- És miért ilyen az arcom? - Értetlenkedett.
- Hát... Mert mikor hátra jöttem csak egy pillanatra láttalak és, hát... Ilyen lett.
- Hát nem mondom, hogy nagyon jófiús kinézetem lenne, de azért reménykedtem, hogy ennyire nincs pszichopata fejem…
Ezen Rinnek muszáj volt nevetnie.
- Te most kinevetsz? - Háborodott fel „a fiú”.
- Én? Dehogyis! - Nevetett tovább Rina.
- Szóval így állunk? - Vigyorgott ördögien.
- Tudod, most eléggé hasonlítasz a rajzomra. - Jegyezte meg szórakozottan Rina.
- Gyerekek! Ha kérhetem, szünetben folytassátok a társalgást! - Szidta le őket a tanár.
- Mi a téma? - Hajolt oda a „másik fiú”.
- Hát- - Kezdett volna bele Rina de a „másik fiú” félbeszakította.
- Amúgy Jack vagyok, te pedig Rina ugye? - Tette fel a költői kérdést ugyan is választ nem várt.
- I-
- Nem gáz ha Rin-nek hívlak ugye?
- N-
És miért váltottál iskolát?
- Az-
- Ahonnan jöttél ott mindenki ilyen dögös volt? - Stírölte Rina-t.
- Izé- - Vörösödött el.
- Vagy csak te voltál ilyen szemre való?
- Jack hagyd, már nem látod, hogy fél tőled?
- Tényleg? De cuki. - Jack pont olyan fejet vágott, mint amikor az anime karaktereknek macskafejet rajzolnak.
- Na, jó, elég volt! Mit képzelsz te magadról, hogy úgy beszélsz rólam, mint valami aranyos kis állatról, aki nem érti, amit mondasz? - Akadt ki Rina kicsit hangosabban a kelleténél.
- Fiuk mégis mi a fenét csináltok? Hagyjátok abba Rina szekálását! - Ordított hátra nem túl kedvesen a tanár. - Ne szóljak még egyszer! - Fenyegette meg őket.
- Amúgy ez itt Adam? - Kérdezte Jack mintha az előbb a tanár nem is őket szidta volna le.
- Hát izé, nem tudom őt rajzoltam le. - Mutatott a még „ismeretlen nevű fiúra”.
- Én vagyok Adam. - Világosította fel Rina-t az immár „ismert nevű fiú”.
-Óó értem, akkor igen. - Válaszolt Rina az előző kérdésre.
- És miért lett ilyen pszichopata feje? Mindig is tudtam, hogy nem száz a srác de, hogy ennyire pszichopatának találd… - Gondolkodott el Jack eme gondolat foszlányon.
- Én is itt vagyok. - Világosította fel Adam Jack-et.
- Jaj, tényleg, hoppá! - Erre a beszólásra Jack egy jókora nyaklevest kapott Adamtől, amit Jack sem hagyott annyiban.
- Hé-hé-hé! Ne rajtam keresztül! Gyilkoljátok meg egymást úgy, hogy én nem vagyok a közeletekben! - Akadt ki Rina azon, hogy a két fiú levegőnek nézi őt és rajta keresztül verekednek.
- Mi a…? Tünés az igazgatóiba! - Rikácsolt már-már a hisztéria roham küszöbén a tanár.
- Rin is- - Próbálta menteni a menthetetlent Jack.
- Mind a hárman! Rina majd beszámol a történtekről!
Így hát elindultak az igazgatóiba. Rina eléggé parázott, hogy most mi lesz éppen ezért furcsállta, hogy a fiúk különösen nyugodtak. Nem akart rákérdezni, de nagyon frusztrálta a kérdés, hogy még is mi a fenéért ilyen halál nyugodtak, míg ő majd meg pukkad a félelemtől, de nem kellet sokáig idegeskednie mivel hamar fényderült nyugodtságuk okára, amint beléptek az igazgatóiba -teszem hozzá kopogás nélkül-.
- Kopogn- - Kezdte volna a letolást az igazgató, de amint meglátta kik azok félbe hagyta. - Már megint mit csináltatok? Még el sem kezdődött ez a tanév…
- Hát persze, és lassan minden tanárról az állítod, hogy utál, mivel senki nem tűri el azt, hogy beszéltek.
- Nem is mondtam mindről!
- Jaj, tényleg az informatika tanár…
- Ennyi! Mondtam, hogy nem mind! - Fordult körbe színpadiasan.
- Na, jól van mindegy! De figyelj, az még elmegy, hogy titeket ide küldenek, de legalább ne rángassatok bele másokat! - Nézett Rina-ra az igazgató.
- Jaj, nem, nem keverek, bele engem semmibe nekem csak azért kellet jönnöm, hogy elmondjam mi történt. - Védekezett automatikusan Rina.
- Ó ennek igazán örülök, mivel tőlük csak olyan válaszokat kapok, mint a semmi vagy utál a tanár. Szóval mi történt?
- Hát izé, én… Öm… tényleg nem csináltak semmit, csak beszéltünk egy kicsit. - Kamuzott Rin.
- Na, látod Fater? Én megmondtam!
- Igen Jack látom. Na, hát, ha ez az elbűvölő kishölgy mondja, akkor elhiszem, mert nem feltételezném róla, hogy hazudik. De! Remélem, a jövőben nem változik meg a véleményem!
- Hát persze. - Ígérte meg Rin.
- Akkor mi mennénk. - Szolt oda Adam.
- Jaj, igen persze menjetek csak. De kislányom egy pillanat! - Szólt Rin után az igazgató.
- Igen? - Lépett vissza Rin az igazgató elé.
- Mond csak, hogy hívnak?
- Öm Rina Clark vagyok. - Az igazgató először nem reagált majd ismét megszólalt.
- Értem, szép neved van. - Gondolkodott el.
- Köszönöm szépen. Akkor most…
- Persze menj csak. - Zökkent vissza a valóságba.
- Viszont látásra. - Azzal Rina becsukta az ajtót, már éppen kezdett aggódni, hogy hogy fog vissza találni a teremhez a fiúk nélkül, de meglepetésére megvárták.
- Kösz, hogy nem köptél be. - Szólt Adam.
- Ó semmiség, meg aztán én is benne voltam a dologban… - Szabadkozott Rina.
- És amúgy mit akart tőled a diri?
- Megkérdezte a nevem… - Mondta furcsán Rina mert nem értette ez miért volt olyan fontos.
- Mivan?! Ezért visszahívott? Csak ezért?! - Akadt ki Jack eme aprócska tényen.
- Ezen miért kell így felháborodni?
- Már mért ne háborodhatnák fel azon, amin akarok?
- Felőlem azon háborodsz fel, amin akarsz, de ez úgy hangzott mintha zavarna, hogy az Apád foglalkozik velem!
- Mit érdekel, engem mit gondol rólad! A Fater is elmehet a búsba!
- Na, jó elég már ennek nincs semmi értelme! - Próbálta őket csitítani Adam.
- Te meg csak meg se szólalj! Andy!
- Azt hittem ezt már megbeszéltük…
- Ó igen persze megbeszéltük! Ne haragudj!
- Jack kérlek… - Azzal Jack sarkon fordult és elment.
- Most mi van? Ki az az Andy? - Értetlenkedett Rina.
- Mindegy.
- Valami rosszat mondtam?
- Dehogy csak Jack-et mélyen érinti, ha az apjáról van szó.
A nap többi részén Jack eléggé befordultnak látszott, ugyan Adam mondta Rina-nak, hogy nem az ő hibája, mégis magát okolta. De akármennyire akart neki segíteni nem tudott, mert félt, hogy csak
rosszabbá tenné a helyzetet. Mikor visszaértek a terembe már szünet volt és Rina-t a lányok rögtön letámadták.
- Szia Rina! Én Laura vagyok. - Ment oda az egyik lány.
- Én pedig Sasha. - És így mutatkozott be neki az összes lány. Persze egyik nevét sem bírta megjegyezni, nem is érti, hogy gondolják, hogy majd megjegyzi mind…
- Mire mondtad, hogy ne bánjanak veled úgy, mint egy aranyos kis állattal?
- És min verekedtek össze a fiúk?
- Hogy érted el hogy rosszban legyenek? Még sosem vesztek össze. - Egyik kérdés a másikat követte. Azonban az utolsó kérdésen fenn akadt, hogy értik, hogy még sosem vesztek össze? Ezek szerint tényleg miatta van ez az egész? De aztán eszébe jutott, hogy talán azért nem hangzik el több kérdés, mert talán választ várnak.
- Mi mit mondtatok? Bocsi nem figyeltem.
- Min jár a fejed? Hm? Csak nem tetszik valamelyik? - Vihogtak össze a lányok.
- Nem, nem dehogy!
- Akkor? - Mosolyogtak össze sejtelmesen. Rina éppen szólásra nyitotta a száját mikor megszólalt a csengő.